Fizioterapeutáink

Mészáros Erika
Kutya-fizioterapeuta, a Pet Hope Physio alapítója
Az állatok iránti szeretetem gyermekkorom óta végigkísér, de az élet először más irányba vezetett. Közel 14 éven át egy kreatív szakmában dolgoztam, ahol hazai és nemzetközi szinten is sikerült megvalósítanom a kitűzött céljaimat. Idővel azonban egyre erősebben éreztem, hogy szeretném valóra váltani gyermekkori álmomat, és az állatokkal való foglalkozást választani hivatásomnak.
Egy kedves vendégem révén ismerkedtem meg a kisállat-fizioterápia világával, amely az első pillanattól magával ragadott.
2022-ben kezdtem meg tanulmányaimat a Vetrehab Magyarország Kft. kutya-fizioterapeuta képzésén, majd 2023 októberében sikeres vizsgát tettem, és csatlakoztam a Magyar Kisállat Fizioterápiás Társasághoz.
Ezt követően közel egy évet töltöttem gyakornokként a DR Hidro Kisállat Rehabilitációs Centrumban, ahol értékes gyakorlati tapasztalatokat szereztem.
2024. szeptember 21-én egy nagy álmom vált valóra: megnyitotta kapuit a Pet Hope Physio Kisállat Rehabilitációs Központ.
Munkám során ortopédiai és neurológiai rehabilitációval, műtétek utáni felépülés támogatásával, valamint mozgásszervi problémákkal küzdő és idős kutyák kezelésével foglalkozom. Nap mint nap megtapasztalom, milyen sokat jelenthet a megfelelő rehabilitáció egy sérülés, műtét vagy betegség után.
Hiszek az egyénre szabott terápiában és a fokozatosságban. Különösen fontos számomra, hogy minden kutyához türelemmel és odafigyeléssel közelítsek, figyelembe véve az egyéni igényeit és a saját tempóját.
Gyakran kerülnek hozzám félénkebb, bizonytalanabb kutyák, akiknek több időre van szükségük ahhoz, hogy biztonságban érezzék magukat. Velük különösen fontosnak tartom a bizalom fokozatos kialakítását, hiszen meggyőződésem, hogy a sikeres rehabilitációhoz nemcsak a megfelelő terápiás módszerek, hanem a kutya és a terapeuta közötti bizalmi kapcsolat is hozzájárul.
A rehabilitáció mellett mindig is kiemelten fontosnak tartottam a prevenciót, vagyis a mozgásszervi problémák megelőzését és a kutyák egészséges mozgásának támogatását.
A prevenció az elmúlt időszakban még személyesebbé vált számomra, amikor kicsit több mint egy évvel ezelőtt Ginny megérkezett az életembe.
Kölyökkora óta figyelemmel kísérem a fejlődését, és tudatosan, az életkorához, valamint az aktuális fizikai fejlettségéhez igazodva foglalkozom vele.
Ezek a tapasztalatok tovább erősítették bennem azt a meggyőződést, hogy már egészen fiatal korban érdemes figyelmet fordítani a megfelelő testtudat, koordináció és stabilitás kialakítására.
Az életkornak megfelelő, tudatos mozgásfejlesztés nemcsak a sportkutyák, hanem a családi kedvencek számára is fontos, és hozzájárulhat bizonyos későbbi mozgásszervi problémák kockázatának csökkentéséhez.
Szakmai tudásomat folyamatosan bővítem, hogy a hozzám érkező kutyáknak a lehető legjobb, személyre szabott támogatást nyújthassam, legyen szó prevencióról, rehabilitációról, életminőségük javításáról vagy mozgásszervi egészségük hosszú távú megőrzéséről.
Célom, hogy a Pet Hope-ban minden páciens személyre szabott, szeretetteljes és szakszerű ellátásban részesüljön, mert hiszem, hogy minden lépés számít.
Szeretettel várlak négylábú társaddal a Pet Hope Physio-ban, ahol közösen dolgozhatunk egy boldogabb, egészségesebb és aktívabb életért!

Ádám Detti
Kutya-fizioterapeuta, kutyaoktató, tréner
Eredetileg bölcsész-közgazdász vagyok, hosszú éveken keresztül multinacionális környezetben dolgoztam, vezető pozícióban. A covid és Riva nevű kutyám nagy változást hozott az életembe, illetve annak az igényét is, hogy pályát is váltsak és valami egészen mást csináljak, mint korábban. Új álmom az lett, hogy 0-24-ben kutyázhassak.
Ezért újra iskolapadba ültem, emellett egy kutyaiskolában dolgoztam, majd letettem a tréneri vizsgát.
2023 tavaszán megalapítottam a saját kis kutyasulim, majd 2023 októberében sikeresen végeztem a Vetrehab kutya fizioterapeuta képzésén.
Jelenleg két kutyám van, Riva, a minibriard és Nini, az orosz-európai lajka, de már tervben van a falkánk bővítése is.
Nagyon örülök, hogy az ország egyik legjobb eszközparkjával felszerelt, és egészen biztosan legszebb fizioterápiás központjában dolgozhatok.

Szécsi Zsófia
Kutya-fizioterapeuta
2025-ben szereztem meg kutyafizioterápiás képesítésemet, azóta pedig állatorvosi rendelői környezetben is folyamatosan bővítem gyakorlati tapasztalataimat és szakmai ismereteimet.
Elsősorban ortopédiai és neurológiai problémákkal, műtétek utáni rehabilitációval, valamint idős kutyák mozgásképességének és életminőségének javításával foglalkozom. Különösen érdekel a funkcionális mozgás helyreállítása, az izomerősítés, a propriocepció és a koordináció fejlesztése.
A kezelések során manuális technikákat, célzott mozgásterápiát és kiegészítő fizioterápiás eljárásokat alkalmazok, minden esetben az adott kutya állapotához és egyéni igényeihez igazodva.
Három kutya gazdájaként személyesen is tudom, milyen fontos négylábú társaink egészsége és életminősége. Hiszek a fokozatos, személyre szabott rehabilitációban, az állatorvosokkal és gazdikkal való együttműködésben, valamint a folyamatos szakmai fejlődésben.
Célom, hogy szakmai tudásommal, empátiával és következetes munkával minden hozzám kerülő kutyának segítsek visszanyerni vagy megőrizni a lehető legjobb mozgásképességét.
Mert minden apró lépés számít.
Zsófia Szécsi
Canine Physiotherapist
My main areas of interest include orthopaedic and neurological rehabilitation, post-operative recovery, and improving mobility and quality of life in senior dogs. I am particularly interested in restoring functional movement, muscle strengthening, proprioceptive training, and coordination.
My approach combines manual therapy techniques, targeted therapeutic exercises, and complementary physiotherapy modalities, always tailored to each dog's individual condition and needs.
As the owner of three dogs, I understand the importance of keeping our four-legged companions healthy, comfortable, and active. I believe in progressive, individualised rehabilitation, close collaboration with veterinarians and owners, and continuous professional development.
For me, the most rewarding moments are seeing a dog take confident steps again, enjoy a walk without discomfort, or rediscover an activity that once seemed out of reach.
Because every little step matters.
